7.rész - Az este

Már 7 óra körül volt, anyuék már a vacsorához készülődtek. Ekkor végre csengettek. Boby állt az ajtóban egy dobozzal.
-Szia! -mosolyodott el. Olyan édesen mosolygott, éreztem, hogy a fülig elpirulok.
-Szia! Gyere csak be. A szüleim már a konyhában vannak. -belépett az ajtón, levette a kabátját és a dobozt lerakta a szekrényre.
-Ö, Boby. Megkérdezhetem, hogy ez mi? -néztem furcsán a dobozra ami mintha hirtelen meg is mozdult volna. A hideg kirázott tőle. -Ha valami horroros viccre készülsz, akkor közlöm veled, hogy utálom a horror filmeket, félek rajtuk és az egyéb ilyen csínyeket sem kedvelem túlzottan.
-Félsz a horroron? De hisz az csak egy film! -nevetett ki.
-Oké, nevess csak! Majd meglátjuk ki nevet a végén! -játszottam a durcás kislányt.
-Hát én! -mondta halkan és megcsókolt. -Amúgy ne aggódj, a dobozban semmi ijesztő nincs. Neked hoztam, de! Előtte még vacsora.
-Csak nem éhes vagy? -vigyorogtam meg, ahogy gyors léptekkel halad a konyha felé.
-Mint a farkas! -kacsintott vissza.
Utána mentem. A szüleim meglepően jól fogadták őt. Apuval kezet fogott, anyuval puszizkodtak és ól elbeszélgettek. Egyik fiúnál sem viselkedtek még így. Az összessel úgy bántak mint a kutyákkal! Itt valami nem jó.
-Jól van. Miről maradtam le, hogy ti ilyen jóban vagytok?
-Óh kicsim hát nem mondtuk? Boby néhány napja nálunk dolgozik az üzemben! -válaszolt anyu.
-Na ne! Boby biztos vagy te ebben? Már mint, persze, örülök, hogy találtál állást, de pont a szüleimet!
-Ez egyel több lehetőség, hogy a közeledben lehessek. Gondolj csak bele! A szüleid bírnak engem, így nem kell feszélyezve éreznünk magunkat miattuk! -sikerült meggyőznie. Ebben lehet valami.
-Igazad van. Heh, zseni vagy! -nevettem el magam.
-Köszi! Ezt mond el anyámnak is kérlek! -nevetett ő is.
-Nos akkor akár kezdhetnénk is a vacsorát, nem gondoljátok?
-De! -mondtuk egyszerre, és már le is ültünk az asztalhoz. Elkezdtünk enni. Csend volt, ami eléggé nem tetszett. Apu törte meg a csendet.
-Mióta vagytok együtt? -nézett rá Bobyra, szóval én inkább meg sem szólaltam.
-Körülbelül 2-3 hete. -válaszolt Boby. Elég nyugodtnak tűnt, ami egy jó pont! Apu utálja, ha valaki bizonytalan.
-Még csak? Szép! Ahhoz képest úgy látom, eléggé oda vagy a lányomért.
-El sem tudja képzelni, hogy mennyire! -rám nézett. Annyira édes volt, ahogy ezt mondta. Melegség árasztott el belűről.
-Mond csak fiam! Gondolkodtatok már azon, hogy ti úgy igazán.. nos.. együtt legyetek?
-Mire gondol? -nézett furcsán Boby. Én sem értettem mire akar kilyukadni.
-A szexre! -Hirtelen tátva maradt a szánk. Köpni, nyelni nem tudtam. Boby csak ült és aput bámulta, mint egy megdermedt kőszobor. Talán jobban jártunk volna, ha maradunk a kutya bánásmódnál.
-Na de szívem! -szólt rá anyu.
-Most mi van? Ő kérdezte, én csak válaszoltam.
-Inkább fogd be. -ez az anyu! Mutasd meg neki!
-De hát..
-Csönd! Még csak alig 3 hete járnak. Mit vártál, hogy a lányod holnap bejelenti, hogy terhes? Ész veszejtő gondolkodásod van. Boby remélem nem hozott nagyon zavarba ez az egész. Kérsz egy kis üdítőt?
-Inkább friss levegőt. -felállt és ugyanazzal az arckifejezéssel, amivel apára bámult, kiment az udvarra. Utána mentem.
-Ez durva volt.
-Nekem mondod? Mégis mit kellett volna mondanom? Ennek ellenére viszont -elkezdett nevetni. -Apukád nagyon nagy arc.
-Erre azért nem számítottam. -nevettem el magam. Boby közelebb jött, és átkarolta a derekamat. Mivel jóval magasabb mint én, neki ez nem nehéz.
-Meg kell mondjam, könnyebb volt mint amire számítottam. A legutóbbi szülőbemutatáskor az apa kalapáccsal kergetett..
-Nemár! Azt de megnéztem volna! -kezdtem el hangosan nevetni.
-Nem volt ám annyira vicces, ahogy egy 85 kilós ember kalapáccsal hadonászik mögötted, amég el nem hagyod a házát.
-Aha. Persze. -már a könnyem is kicsordult a nevetéstől. Össze vissza mászkáltam, egy helyben sem tudtam megállni. Aztán eszembe jutott valami.
-És mi van a dobozzal?
-Mi féle dobozzal?
-Amit hoztál! Tudod amikor megérkeztél!
-Szent ég! -rohant befelé a házba. Lassan futócipőt kell vegyek, ha tartani akarom vele a lépést. Besétáltam a házba. Anyu, apu és Boby, a dobozzal a kezében ott álltak előttem.
-Mire készültök? -komolyan félelmetes volt.
-Ez a tiéd! -nyújtotta át a dobozt. -Természetesen megkérdeztem róla a szüleidet! Gyerünk! Nyisd ki!
-Uramisten! -láttam meg a doboz tartalmát. -Egy kiscica! De aranyos. Köszönöm Boby annyira szeretlek! -mentem oda hozzá és öleltem meg. -Hogy hívják ezt a tüneményt? -fehér volt fekete foltokkal.
-Nevezd el ahogy szeretnéd! -gondolkodtam, aztán az első macskával kapcsolatos szót, ami az eszembe jutott kimondtam.
-Desiree lesz a neve! 
-Ez szép! -mondta anyu. -De ugye tudod, hogy egy kisállat felelősséggel jár? 
-Ígérem, hogy gondozni fogom. Most elégedett vagy?
-Igen! -szólt anya. 


Boby szemszöge:


Ránéztem az órára és láttam, hogy már elég késő van. 10 óra körül voltunk. 
-Szívem nekem mennem kell! Majd holnap találkozunk rendben?
-Mi máris? Nyugodtan maradhatnál még egy kicsit! 
-Maradnék én, de nem lehet. Most már tényleg ideje lesz mennem. Ha hazaértem felhívlak!
-Jól van. -odaléptem hozzá és megcsókoltam. Bár elég rövidke csók volt, mivel a szülei is ott álltak az előszobában.
-Köszönöm, hogy itt lehettem! Viszlát! 
-Szervusz! -köszöntek és becsuktam magam mögött az ajtót. Az utcán már rég a komor sötétség volt. Csak az utcai lámpák világítottak. 5-6 perc alatt el is értem a parkhoz. Mindig itt megyek át, körbe legalább egy órámba telne, mire hazajutok. A fák között egy árnyékot vettem észre. "Ezek a mókusok sosem alszanak?" gondoltam magamban, de hamar rá kellet jönnöm, hogy ez igencsak nem egy aranyos mókus. Megálltam. Az árny egyre közelebb jött hozzám. Körbe körbe futkározott míg végül a közelemben megállt a hátam mögött. Nem szóltam semmit csak álltam és vártam. Az árny ismerős hangon megszólalt:
-Ugye nem felejtetted el az egyezséget? -megfordultam és ő volt, akire gondoltam.
-Mi dolga lehet erre felé egy átlagos estén magának, a halálnak? -mondtam zsebre tett kézzel, miközben lassan sétálni kezdtem felé.
-Tudod te jól, miért vagyok itt! Az egyezség az egyezség! Életért, életet! Így szólt a megállapodás. Nos? Mikor szándékozod betartani az ígéreted? Ne felejtsd, ha egy hónapon belül nem teljesíted újra szellem leszel, de már soha többé nem térhetsz ide vissza! 
-Én is tudom! És ne aggódj! Kézben tartom a dolgokat. Engedelmeddel. -sarkon fordultam és elindultam haza. Jól tudom, gonoszság amit művelek, de csak így maradhatok életben. Én élni akarok! Amikor hazaértem rögtön tárcsáztam Elison-t. Alig kettőt csörgött és már fel is vette.
-Boby végre hívtál! Most értél csak haza? Elég késő van..
-Ne haragudj már aludtál? El kellett intéznem valamit az egyik haveromnál.
-Oké semmi gond. A lényeg, hogy hazaértél! Viszont én leteszem. Nagyon álmos vagyok. Majd holnap találkozunk! Jó éjt, szeretlek!
-Én is szeretlek. Szia. -kinyomtam. Hátradőltem az ágyon és a telefonomban a képeket bámultam. Találtam egy közös képet, amin Elisonnal vagyok. 
"Elison... miért lettél részese az életemnek?"